„Egység a sokféleségben”. A decentralizáció folyamata Indonéziában az „új rend” bukása után

Abstract

Elemzők szerint Indonéziában mind a mai napig a decentralizált kormányzás a leghatékonyabb struktúra az ország heterogenitása, földrajza és mérete miatt. Ötmillió négyzetkilométernyi területen, mintegy kétmillió négyzetkilométer szárazföldön 17 ezer sziget található, amelyből csupán hatezer lakott, a világ negyedik legnépesebb államában a 245 millió fő eloszlása meglehetősen egyenlőtlen. A domináns jávai szociokulturális csoporton kívül még körülbelül 300 etnikum él a szigeteken – a képet pedig tovább árnyalják az öt hivatalos vallás (iszlám, protestáns keresztény, katolikus, buddhista és hindu) híveinek életmódja közötti különbségek. A kommunikációs és az utazási nehézségek, a szó szerinti elszigeteltség révén is markáns különbségek alakultak ki az egyes csoportok jellegzetességeit tekintve, így az ország földrajza a társadalom fragmentálódását segítette elő. Suharto „új rendje” (1966–1998) azonban a világ egyik legközpontosítottabb államát hozta létre a területen, ez viszont a rendszer bukása után a radikális változtatásra való igények miatt teljesen megváltozott, Indonézia paradox módon Ázsia egyik legdecentralizáltabb országa lett. A tanulmány célja a fenti fordulat szükségszerűségének indoklása, az indonéz új regionalizmus kialakulási körülményeinek és történeti előzményeinek részletezése. A hatályos jogszabályok ismertetésével megvizsgálja és röviden értékeli a decentralizáció eredményeit, valamint bemutatja az átalakulás során felmerülő főbb problémákat.

Keywords

• Indonézia
• regionalizmus
• decentralizáció
• regionális autonómia
• új rend