Tér és Társadalom (Dec 2009)
A felsőfokon tanuló nők és férfiak térbeli kötődése egy regionális mintában
Abstract
A tanulmány a felsőoktatási hallgatók területi kötődésének nemi különbségeit vizsgálja. A lokális kötődés kutatása viszonylag kevéssé népszerű a hazai szociológusok körében, és a fogalom pontos definiálása is nehézségekbe ütközik A térhez való viszony nemi különbségeinek vizsgálatára még kevesebb példát találunk, és a felsőoktatási hallgatók körében alig van ilyen kutatás. Mindezek miatt úgy gondoljuk, hogy munkánk hiánypótló szerepet tölt be, még ha elemzésünk a téma csak egy kis szeletét mutatja is be. Elsőként a lokális kötődésről írunk, majd bemutatjuk hipotéziseinket. Külön részben írunk a vizsgálati térségről (a „Partiumi" régióról), majd ismertetjük a területi kötődésre vonatkozó eddigi eredményeket, melyek a „Regionális egyetem" kutatásból születtek. Ezt követi az empirikus vizsgálat a fiúk és lányok térbeli kötődésének különbségeiről, majd pedig az összegzésben ellenőrizzük hipotéziseink helytálló vagy nem helytálló voltát.
Keywords